1958.07.17-én született. Békéscsabán.
Harcművészeti pályafutás
1979 óta foglalkozik harcművészetekkel. Több harcművészeti ágban rendelkezik mesterfokozattal:
- Goshinkai karate: 8. dan
- Kick-box: 5. dan
- Taiho-jitsu: 5. dan
- Ju-jitsu: 4. dan
- Aikido: 1. dan
1984-ben negyedmagával megalapította a Békés Megyei Karate Szövetséget, amelynek 1985-től elnökeként tevékenykedik.
A Kiotó központú Nippon Seibukan Akadémiát behozta Magyarországra. 2008 és 2016 között az akadémia vezetője (shidoin), 2016-tól pedig helyettes vezetője (fuku-shidoin).
Jelenleg képviseli a Kokusai Nihon Bu-Jutsu Kenshusho nemzetközi harcművészeti szervezetet is. A szervezet felkérésére két éven keresztül képviselte Magyarországot az ETKF (European Traditional Karate Federation) szervezetben.

Nemzetközi tevékenység
1988-tól több romániai klub szakmai munkáját segítette, többek között:
- Nagyszalonta,
- Dicsőszentmárton,
- Temesvár,
- Arad,
- Kolozsvár
városokban.
Az akkori Román Kick-box Szövetségtől tiszteletbeli elnöki címet is kapott.
Egyesületi és közösségi tevékenység
Alapító tagja a JALTE (Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület) szervezetnek.

Honvédelmi és biztonsági oktatói tevékenység
Tartalékos százados.
Vállalkozóként leendő rendőröket, biztonsági őröket és testőröket is oktatott.
Elsőként a Nemzetközi Testőr Kft.-nél dolgozott önvédelmi és közelharcoktatóként.
Az önvédelmi oktatás területén a Miami központú Euro-American Technical Center for Security Training Inc. első osztályú oktató instruktora lett 2011-ben.
2015-ben Nihon Taiho-jitsu oktatói képesítést szerzett.
Edzői végzettségek
- 1984: Segédedző – karate (All-Style)
- 1992: Középfokú edző – karate, kick-box
Újságírói és szakmai publikációs tevékenység
Tagja a Magyar Sportújságírók Szövetségének.
Több ezer szakmai cikke jelent meg különböző internetes médiában és az írott sajtóban.
Huszonöt éven keresztül rendezett nomád önvédelmi tábort gyermekek számára.

Sportszakmai elismerések
- 1987: Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetés – Állami Ifjúsági és Sporthivatal
- 1988: „Aranymedál” elismerés a Magyar Kick-box Szövetség alapításának 10. évfordulójára
- 1995: Békés megye Testkultúrájáért kitüntetés
- 1997: „Békéscsaba Sportjáért” egyéni kitüntetés
- 1997: „Érdemes Mester” cím és serleg – Békés Megyei Karate Szövetség
- 1998: OTSH Emléklap a szabadidősport fejlesztése és az egészséges életmód érdekében végzett munkáért
- 1999: A Magyar Kick-boxért Alapítvány aranygyűrűje a szövetség alapításának 20. évfordulójára
- 2002: „Békéscsaba Sportjáért” kollektív kitüntetés
- 2009: Elismerő oklevél a japán BUDO-kultúra fejlesztéséért – MHÖSZ
- 2009: A Román Harcművész Szövetség (FRAM) Életmű Elismerő Oklevele
- 2009: Magyar Sportért Emlékérem arany fokozata – Önkormányzati Minisztérium
- 2011: Békés Megye Képviselő-testülete „Elismerő Oklevele”
- 2011: A Nippon Seibukan Akadémia (Kyoto) kitüntetése
- 2020: Edzői Életpálya Díj – Magyar Edzők Társasága
- 2026: A Magyar Kick-box Szövetség Életmű Díja
„Az Év Legjobb Edzője” díj
A Békés Megyei Hírlap által alapított „Az Év Legjobb Edzője” díjat – valamennyi sportágat figyelembe véve – összesen 11 alkalommal nyerte el:
1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2010, 2012
„Az Év Edzője” – Magyar Kick-box Szövetség
- 2003
- 2004

Kick-box és sportszakmai tevékenység
A Magyar Kick-box Szövetség elnökségi tagja 26 éven keresztül volt.
18 éven keresztül WAKO „A” kategóriás nemzetközi kick-box bíróként tevékenykedett.
Jelenleg a Magyar Kick-box Szövetség:
- Fellebbviteli Bizottságának elnöke,
- Minősítési és Igazolási Bizottságának elnöke.
Kick-box sportágban leigazolási és övvizsgáztatási jogosultsággal rendelkezik.
Vizsgabizottsági tagként közreműködött:
- shotokan karate,
- aikido,
- ju-jitsu
sportágakban.
Meghívott oktatóként külföldi edzőtáborokban és szemináriumokon is oktatott.

Oktatói és pedagógiai tevékenység
Korábbi munkahelyén, a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában meghonosította az intézményszerű önvédelmi oktatást, amit tanórai keretben és szakköri keretben művelt, ami része volt a rendes nappali órarendnek.
Az iskolában az alábbi szakköröket vezette:
- önvédelmi szakkör,
- MATASZ katonai szakkör,
- apródképző és lovagi szakkör.
Az általános iskolai tanítás mellett középiskolákban is oktatott.
A Kemény Gábor akkori szakközépiskolában, illetve a Tevan Andor Gimnáziumban – ma a Szent-Györgyi Albert Technikumban – mindkét helyen önvédelmet, rendészeti intézkedési technikát és közelharcot tanított.
Tanítványai két alkalommal megnyerték az országos rendészeti fakultációs középiskolák versenyének önvédelmi versenyszámát.
Rövid ideig a Széchenyi István Szaktechnikumban is tanított.

Edzői eredmények
Kick-box edzőként tanítványai számos hivatalos világ- és Európa-bajnoki címet szereztek.
Felnőtt korosztály
Világbajnokságok:
- 12 aranyérem
- 4 ezüstérem
- 6 bronzérem
Európa-bajnokságok:
- 15 aranyérem
- 5 ezüstérem
- 8 bronzérem
Legeredményesebb tanítványa Debreczeni Dezső, aki nyolcszoros világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok és profi világbajnok.
Utánpótlás korosztály
Világbajnokságok:
- 15 aranyérem
- 10 ezüstérem
- 17 bronzérem
Európa-bajnokságok:
- 13 aranyérem
- 7 ezüstérem
- 14 bronzérem
Szakmai kiadványok és oktatási anyagok
- 1997: A sportolók szellemi fejlesztése – tanulmány, Hunyadi füzetek
- 1998: A gyorsaság fejlesztése középhaladóknál – tanulmány, Hunyadi füzetek
- 2006: Átdolgozott övvizsgaanyag 10–1. kyu-ig – szabályzat, Békés Megyei Harcművészeti Szövetség
- 2007: A Kick-box DAN vizsga önvédelmi anyaga – DVD, Békéscsaba
- 2016: A Kick-box kyu vizsgák anyaga – DVD
- A pandémia alatt: DVD oktatóanyagok készítése
Egyéb elismerések
- 2003: „A Honvédelemért Kitüntető Cím III. Osztálya” – a Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterétől
- 2005: MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) dicsérő oklevél és plakett
- 2009: Eötvös József Emlékérem ezüst fokozata
- 2010: Honvédelmi miniszteri tárgyjutalom – „Hadik Kard” (Dr. Hende Csaba)
- 2010: Honvédelmi Minisztériumi Államtitkár plakett
- 2014: Honvéd Szakszervezet Különdíja a Haditorna alkalmából
- 2015: MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) arany emlékérem
- 2017: Honvédelmi miniszteri tárgyjutalom – „Gábor Áron rézágyúja” (Dr. Simicskó István)
- 2019: A Nemzetközi Szent György Lovagrend elismerése – „Szent György plakett”
- 2025: „Békés Vármegye Védelméért” emlékplakett – Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság
- 2026: A Nemzetközi Szent György Lovagrend elismerése – Kiskereszt érdemrend
