Gregor László

1958.07.17-én született. Békéscsabán.

Harcművészeti pályafutás

1979 óta foglalkozik harcművészetekkel. Több harcművészeti ágban rendelkezik mesterfokozattal:

  • Goshinkai karate: 8. dan
  • Kick-box: 5. dan
  • Taiho-jitsu: 5. dan
  • Ju-jitsu: 4. dan
  • Aikido: 1. dan

1984-ben negyedmagával megalapította a Békés Megyei Karate Szövetséget, amelynek 1985-től elnökeként tevékenykedik.

A Kiotó központú Nippon Seibukan Akadémiát behozta Magyarországra. 2008 és 2016 között az akadémia vezetője (shidoin), 2016-tól pedig helyettes vezetője (fuku-shidoin).

Jelenleg képviseli a Kokusai Nihon Bu-Jutsu Kenshusho nemzetközi harcművészeti szervezetet is. A szervezet felkérésére két éven keresztül képviselte Magyarországot az ETKF (European Traditional Karate Federation) szervezetben.

Gregor László

Nemzetközi tevékenység

1988-tól több romániai klub szakmai munkáját segítette, többek között:

  • Nagyszalonta,
  • Dicsőszentmárton,
  • Temesvár,
  • Arad,
  • Kolozsvár

városokban.

Az akkori Román Kick-box Szövetségtől tiszteletbeli elnöki címet is kapott.

Egyesületi és közösségi tevékenység

Alapító tagja a JALTE (Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület) szervezetnek.

Gregor László

Honvédelmi és biztonsági oktatói tevékenység

Tartalékos százados.

Vállalkozóként leendő rendőröket, biztonsági őröket és testőröket is oktatott.

Elsőként a Nemzetközi Testőr Kft.-nél dolgozott önvédelmi és közelharcoktatóként.

Az önvédelmi oktatás területén a Miami központú Euro-American Technical Center for Security Training Inc. első osztályú oktató instruktora lett 2011-ben.

2015-ben Nihon Taiho-jitsu oktatói képesítést szerzett.

Edzői végzettségek

  • 1984: Segédedző – karate (All-Style)
  • 1992: Középfokú edző – karate, kick-box

Újságírói és szakmai publikációs tevékenység

Tagja a Magyar Sportújságírók Szövetségének.

Több ezer szakmai cikke jelent meg különböző internetes médiában és az írott sajtóban.

Huszonöt éven keresztül rendezett nomád önvédelmi tábort gyermekek számára.

Gregor László

Sportszakmai elismerések

  • 1987: Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetés – Állami Ifjúsági és Sporthivatal
  • 1988: „Aranymedál” elismerés a Magyar Kick-box Szövetség alapításának 10. évfordulójára
  • 1995: Békés megye Testkultúrájáért kitüntetés
  • 1997: „Békéscsaba Sportjáért” egyéni kitüntetés
  • 1997: „Érdemes Mester” cím és serleg – Békés Megyei Karate Szövetség
  • 1998: OTSH Emléklap a szabadidősport fejlesztése és az egészséges életmód érdekében végzett munkáért
  • 1999: A Magyar Kick-boxért Alapítvány aranygyűrűje a szövetség alapításának 20. évfordulójára
  • 2002: „Békéscsaba Sportjáért” kollektív kitüntetés
  • 2009: Elismerő oklevél a japán BUDO-kultúra fejlesztéséért – MHÖSZ
  • 2009: A Román Harcművész Szövetség (FRAM) Életmű Elismerő Oklevele
  • 2009: Magyar Sportért Emlékérem arany fokozata – Önkormányzati Minisztérium
  • 2011: Békés Megye Képviselő-testülete „Elismerő Oklevele”
  • 2011: A Nippon Seibukan Akadémia (Kyoto) kitüntetése
  • 2020: Edzői Életpálya Díj – Magyar Edzők Társasága
  • 2026: A Magyar Kick-box Szövetség Életmű Díja

„Az Év Legjobb Edzője” díj

A Békés Megyei Hírlap által alapított „Az Év Legjobb Edzője” díjat – valamennyi sportágat figyelembe véve – összesen 11 alkalommal nyerte el:

1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2010, 2012

„Az Év Edzője” – Magyar Kick-box Szövetség

  • 2003
  • 2004
Gregor László

Kick-box és sportszakmai tevékenység

A Magyar Kick-box Szövetség elnökségi tagja 26 éven keresztül volt.

18 éven keresztül WAKO „A” kategóriás nemzetközi kick-box bíróként tevékenykedett.

Jelenleg a Magyar Kick-box Szövetség:

  • Fellebbviteli Bizottságának elnöke,
  • Minősítési és Igazolási Bizottságának elnöke.

Kick-box sportágban leigazolási és övvizsgáztatási jogosultsággal rendelkezik.

Vizsgabizottsági tagként közreműködött:

  • shotokan karate,
  • aikido,
  • ju-jitsu

sportágakban.

Meghívott oktatóként külföldi edzőtáborokban és szemináriumokon is oktatott.

Gregor László

Oktatói és pedagógiai tevékenység

Korábbi munkahelyén, a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában meghonosította az intézményszerű önvédelmi oktatást, amit tanórai keretben és szakköri keretben művelt, ami része volt a rendes nappali órarendnek.

Az iskolában az alábbi szakköröket vezette:

  • önvédelmi szakkör,
  • MATASZ katonai szakkör,
  • apródképző és lovagi szakkör.

Az általános iskolai tanítás mellett középiskolákban is oktatott.

A Kemény Gábor akkori szakközépiskolában, illetve a Tevan Andor Gimnáziumban – ma a Szent-Györgyi Albert Technikumban – mindkét helyen önvédelmet, rendészeti intézkedési technikát és közelharcot tanított.

Tanítványai két alkalommal megnyerték az országos rendészeti fakultációs középiskolák versenyének önvédelmi versenyszámát.

Rövid ideig a Széchenyi István Szaktechnikumban is tanított.

Gregor László

Edzői eredmények

Kick-box edzőként tanítványai számos hivatalos világ- és Európa-bajnoki címet szereztek.

Felnőtt korosztály

Világbajnokságok:

  • 12 aranyérem
  • 4 ezüstérem
  • 6 bronzérem

Európa-bajnokságok:

  • 15 aranyérem
  • 5 ezüstérem
  • 8 bronzérem

Legeredményesebb tanítványa Debreczeni Dezső, aki nyolcszoros világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok és profi világbajnok.

Utánpótlás korosztály

Világbajnokságok:

  • 15 aranyérem
  • 10 ezüstérem
  • 17 bronzérem

Európa-bajnokságok:

  • 13 aranyérem
  • 7 ezüstérem
  • 14 bronzérem

Szakmai kiadványok és oktatási anyagok

  • 1997: A sportolók szellemi fejlesztése – tanulmány, Hunyadi füzetek
  • 1998: A gyorsaság fejlesztése középhaladóknál – tanulmány, Hunyadi füzetek
  • 2006: Átdolgozott övvizsgaanyag 10–1. kyu-ig – szabályzat, Békés Megyei Harcművészeti Szövetség
  • 2007: A Kick-box DAN vizsga önvédelmi anyaga – DVD, Békéscsaba
  • 2016: A Kick-box kyu vizsgák anyaga – DVD
  • A pandémia alatt: DVD oktatóanyagok készítése

Egyéb elismerések

  • 2003: „A Honvédelemért Kitüntető Cím III. Osztálya” – a Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterétől
  • 2005: MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) dicsérő oklevél és plakett
  • 2009: Eötvös József Emlékérem ezüst fokozata
  • 2010: Honvédelmi miniszteri tárgyjutalom – „Hadik Kard” (Dr. Hende Csaba)
  • 2010: Honvédelmi Minisztériumi Államtitkár plakett
  • 2014: Honvéd Szakszervezet Különdíja a Haditorna alkalmából
  • 2015: MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) arany emlékérem
  • 2017: Honvédelmi miniszteri tárgyjutalom – „Gábor Áron rézágyúja” (Dr. Simicskó István)
  • 2019: A Nemzetközi Szent György Lovagrend elismerése – „Szent György plakett”
  • 2025: „Békés Vármegye Védelméért” emlékplakett – Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság
  • 2026: A Nemzetközi Szent György Lovagrend elismerése – Kiskereszt érdemrend