Vikartóczky Gusztáv

Születtem 1955-ben, Esztergomban.

Harcművészetem:

  • Nihon tai jitsu 7. dan
  • Nihon ju jitsu 8. dan. (Shihan)

Az 1970-es években Magyarországon csak a boksz, a birkózás és a judo volt jelen küzdősportok közül, így a közelben működő judo szakosztályban kezdtem el sportolni. 18 évesen a hivatásos katonai pályát választottam, ahol megismerkedtem a harcművészet katonai oldalával. Barátaimmal évekig gyakoroltam a katonai közelharc pusztakezes és fegyveres elemeit. 1983-ban találkoztam először a ju jitsu irányzattal, és az óta ezt tekintem követendő irányzatomnak.

Tízévi tanulás, gyakorlás után olyan mestert találtam a francia Roland Hernaez személyében, aki bebizonyította, hogy az addig misztikus ködbe burkolt keleti harcművészet megtanulható.

Több mint 40 év telt el az óta, hogy ezt az utat járom. 1996 óta vezetem az általam alapított és irányított szervezet munkáját, mely az elmúlt években is komoly szakmai sikereket ért el és kivívta a hazai és nemzetközi szövetségek elismerését. Nagy megbecsülésnek érzem, hogy rendszeresen taníthatok itthon, és számos külföldi szemináriumon. Harcművészetemről, a technikai megoldásairól, vizsgarendszerünkről az elmúlt tíz évben hat könyvet írtam, és rendszeresen publikálok a szakmai sajtóban.

Húsz évig tanultam Vlado Schmidt mestertől is, és dolgoztam vele a nemzetközi oktatásokban. Szervezete az IKF megerősítette 8. dan fokozatom.

Az elmúlt idők alatt 60 fő vizsgázott mester fokozatra tanítványaim közül. Jelenleg is két helyszínen tanítok, de alapvetően a mesterek képzésével foglalkozom. Munkámmal igyekszem segíteni az utánpótlás nevelését a Magyar Sport ju jitsu Szakszövetségben, mint alelnök. 2020 óta alapító tagja vagyok a Magyar Harcművész Nagymesterek Tanácsának.