Pavlicsek Zsolt

Mottóm:
Nem az számít, hányszor küld padlóra az élet, hanem hogy hányszor és miként tudsz újra és újra felállni. Ha erőd kevés, majd félúton kidőlsz, de nem add fel az Út elején, mert aki feladja az soha nem győzhet!

1968-ban születtem. Három felnőtt gyermekem és jelenleg három unokám van. 1989 óta vagyok pedagógus. Tanítottam általános iskolás gyerekeket majd autista, fogyatékos felnőtteket fejlesztő pedagógusként. Évekig voltam egyetemi oktató és pedagógiai kutató. Több pedagógiai, pszichológiai és teológiai diplomával rendelkezem edző végzettségeim mellett. 2016-ban lettem mesterpedagógus. Neveléstudományi PhD-képzésemet “a harcművészetek pedagógiája” kutatási fókusszal végeztem. Feleségem és gyermekeim is képzett harcművészek. Tudományos munkásságom főként neveléstudományi, sporttudományi, fogyatékosságügyi, neveléspszichológiai és szociológiai témákban való kutatásokat és publikációkat /cikkeket, könyveket/ jelent. Kiemelt eredményeim: a harcművészetek pedagógiája tudományos megalapozása és fejlesztése, a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek mozgásfejlesztő önvédelmi oktatásának kidolgozása. Verses köteteket és helytörténeti munkákat is írtam.

Gyermekként shotokan karatét, serdülőként kick-boxot gyakoroltam évekig / akkor még all-style sportkarate néven/ . 1986-tól Hong Lung Chuan Tao kung fut tanultam, melyben először mesterfokozatot / Si Fu / , majd nagymesteri rangot ( Si Gung ( 6. Toan ) értem el. Párhuzamos tanulásokkal szereztem mesterfokozatokat jiu-jitsu-ból, aikido-ból, taekwondo-ból, kick-box-ból. Allstyle-Jitsuban 5. Dant ( Shihan ) , Wutang Kungfu-ban 5. mesterszintet ( Si Gong )  értem el. 1998-ban megalapítottam saját irányzatomat Leopard-Box névvel, melyet azóta is folytonosan csiszolok, fejlesztek. Ezekután a Leopard-Box Wutang Harcművészetben lettem nagymester /Si Kung/. Pályám eddig több mint 45 éve alatt megismertem a kung fu több ágazatát, kiemelten tanulmányoztam a Shaolin -Kultúrát, az 5 állat stílust, a Qin Na-t, a Chi Kungot, a Tai Chi Chuan-t, a Sanda-t, a Wu Shu-t, a majom stílust, a Wing Chun-t, egyes tibeti módszereket, továbbá a judot, a police-jitsut, a kempo több ágazatát, a Muay Thai tradícióit, a Kobudo rendszerét, a Jeet-Kune Do-t. Ma is tanulok, mindennap igyekszem egy csipetnyit hozzátenni tudásomhoz.

Pavlicsek Zsolt
Pavlicsek Zsolt

Eddig 40 évet dolgoztam oktatóként saját klubjaimban és országos vezetőként. 30 évet munkálkodtam küzdősportos és harcművészeti szövetségekben, stílus-szervezetekben. Elsajátítottam számos küzdelmi versenyrendszer szabályait. Nemzetközi minősítéssel évekig aktívan bíráskodtam külföldi és hazai versenyeken ringben és tatamin. Sok jó mestertől tanulhattam személyesen itthon és külföldön. Tartottam bemutatókat, amelyeket cserép, deszka és téglatörésekkel színesítettem. Saját tanítványaim, köztük feleségem és fiaim jónéhány világbajnokságon, világkupán, Európa-bajnokságon, magyar bajnokságokon győztek és szereztek érmeket küzdelmekben és technikai számokban is: kungfu, kick-box, kínai box, thai-box, kempo és jitsu szakágakban. Magam is jó pár felnőtt dobogós eredményt értem el nemzetközi és hazai küzdelmi és technikai számokban.Tanítványaim évtizedek óta helyt állnak itthon és a világban Angliától Új-Zélandig edzőként, sportvezetőként, katonaként, rendőrként, kommandósként avagy éppen családapaként-családanyaként…

A tradicionális bao kung alapjain fejlesztettem ki saját stílusomat, melynek oktatására és fejlesztésére a kínai Shaolin-kolostor harci apátjától kaptam meg a támogatást, az inspirációt. Leopard-Box / Bao Quan Dao Harcművészetem egy komplex, “embernövelő” önvédelmi rendszer. Kiemelt oktatási fókuszunk az egész életen át tartó önfejlesztés, a gyerekek, a nők, az idősebbek és a fogyatékkal élők önvédelmi képzése, valamint a gyógyítási tudás.

2021-ben a Leopard-Box Martial Art / Bao Quan Dao stílusom világszövetségi elismerést kapott: önálló stílusként ismerték el, engem alapítójaként a 10. Duan / 10. Dan nagymesteri fokozattal és Si Jo ranggal tiszteltek meg.

2020-ban megalapítottam nagymester barátaimmal a Magyar Harcművész Nagymesterek Tanácsát. Alapelvárásunk a nagymesteri szintű felkészültség, az emberi minőség, a kultúra és intelligencia, a nyitottság, az együtt gondolkodásra és gyakorlati kooperációkra való alkalmasság. Tapasztalatainkat az utánunk jövő generációknak kívánjuk minél hatékonyabban átadni: oktatni, képezni a mestereket, továbbá képviseljük a harcművész etikát, megőrizzük és bemutatjuk magyar elődjeink életműveit, ezzel is erősítjük és népszerűsítjük a harcművészeti kultúrát.